NYUGODTABB
TANULÁS OTTHON
Tanulásmódszertani könyv a hatékonyabb tanuláshoz
Miben segít ez a könyv?
🟤 Hogyan tanuljon a gyerek rövidebb idő alatt, mégis hatékonyabban.
💡 Milyen tanulási hibák lassítják és fárasztják.
🤎 Hogyan épül fel egy nyugodt, átlátható tanulási nap.
📙 Gyakorlatok, amiket azonnal kipróbálhattok.
TAVASZI AJÁNLATUNK
Az ERDELY10 Kuponkóddal 10% kedvezményt kap minden csomagra!
Hogyan tud a könyv segítségünkre lenni?
KÖNNYEN OLVASHATÓ
NEM CSAK SZÜLŐKNEK
50 ÉV TAPASZTALATA
MAXIMÁLIS HATÉKONYSÁG
A könyv szerzői
Dr. Farkas Károly a nevelés tudományok kandidátusa, aki a 80-as évek óta oktatja a gyorsolvasást.
Rétallérné dr. Görbe Éva aki tanulási módszertant oktatott a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán.
Gyurik László, cégvezető, vállalkozó és szülő, aki saját bőrén tapasztalta meg, hogy a kamasz gyerekek tanulmányi sikereihez szükséges a könyv adta tudás!
“Ezt a könyvet játéfüggő középiskolás gyermekem ihlette, aki úgy érezte, csak a játékban lévő karakterek a barátai. 🙁 “
Mit mondanak akik megvették?
Eleinte szkeptikus voltam. Azt gondoltam, hogy a tanulási módszereim jól működnek, hisz jó tanuló vagyok. Aztán ahogy haladtam a könyvvel arra jöttem rá, hogy mennyi minden alakíthatja a tanulásom. Szóval adtam egy esélyt és elkezdtem aktívan csinálni a gyakorlatokat. Másfél hónap után nem csak hogy lecsökkent a tanulással töltőt időm, de könnyebben is tanultam.
Bence, szakközépiskola 12. évfolyam
Szeretettel ajánlom ezt a könyvet, minden érdeklődőnek, és azoknak is, akik csak e könyv megismerése után lesznek azok. Bárcsak az Élet minden területén találkozhatnánk ilyen felelősségérzettel és elhivatottsággal, mint amilyent e könyv szerzői részéről tapasztaltam.”
Csernák János, szülő, színművész, szinkronszínész, Harrison Ford/Csillagok Háborújában Han Solo, Indiana Jones/ Liam Neeson/Elrabolva magyar hangja
A nagylányommal még sok nehézséget okozott a tanulás. Amikor rátaláltam a módszerre, rohamosan elkezdett javulni. Tudtam, hogy ezt a kisebbik gyermekemmel nem akarom így átélni.
Ezért a kisfiammal már tudatosan első osztálytól átvettem a tanult lépéseket és szokássá tettem nála az alkalmazását.
Most 4. osztályos és meg sem kottyan neki az otthoni tanulás úgy, hogy hozzá sem kell szinte szólni. Leül, megtanul és hozza a kiváló jegyeket. 4 éve kitűnő és szinte kikérdezni sem kell. Önmagától motivált, lelkes, kitartó és gyors. És persze nagyon büszke rá, hogy könnyen megy a tanulás neki. Több ideje van játékra, különórákra és végre nem stresszeljük szét magunkat a tanuláson. Hálás vagyok a szerzőnek, le a kalappal. Köszönöm.
Temesvári Richárd, 4 gyermekes apa, cégvezető
Ne halogasd tovább a jobb jegyek elérését!
Rendeld meg ma a számodra legjobb változatot!
EBOOK
A legolcsóbb megoldás.
45 RON
ERDELY10 kuponnal: ~40,5 RON
- Azonnali hozzáférés
- Az eredményes tanulás praktikái PDF változata (228 oldal)
- Online bármikor olvasható, letölthető
- Kevesebb, mint 2 Big Mac McMenü ára
- Minden rendeléshez ajándék online gyakoró feladatsor jár.
HANGOSKÖNYV
+ AJÁNDÉK EBOOK
92 RON
ERDELY10 kuponnal: ~82,8 RON
- Azonnali hozzáférés.
- Csernák János hangjával 6 óra hanganyag a teljes könyv felolvasva, a lejátszás fejezetekre bontva.
- Ha nincs kedved olvasni, ez a tökéletes választás.
- Olvasás + hallott tananyag = nagyobb megértési hatékonyság
- A lejátszási sebesség gyorsítható, vagy lassítható.
- Minden rendeléshez ajándék online gyakoró feladatsor jár.
- 2 magánóra áráért kapsz 6 óra videós oktatást, ami visszanézhető.
VIDEÓKÖNYV
+ AJÁNDÉK EBOOK
A képernyőn a könyv tömörített vázlatát követed, miközben a teljes hangoskönyvet hallgatod.
A fejezeteket Te rendezed sorba, a tempót pedig a saját igényeidhez igazíthatod.
129 RON
ERDELY10 kuponnal: ~116,1 RON
- Azonnali hozzáférés.
- 2 magánóra áráért kapsz 6 óra hanganyagot - amit Csernák János hangján hallgathatsz.
- Online bármikor olvasható vagy letölthető.
- Minden rendeléshez ajándék online gyakoró feladatsor jár.
- Gyerekek számára szórakoztatóbb, mint csak olvasni.
- Olvasás + hallott tananyag = nagyobb megértési hatékonyság.